Testvérek

És hogy ne csak a napközis hír legyen ennyi kihagyás után.

Ez itt az aktuális kedvenc képem róluk. Amikor kiderült, hogy Zének testvére lesz, akkor a 9 hónapnyi aggódásban ugye vele minden rendben lesz majd, leggyakrabban az segített át, hogy Zének mindenképpen szüksége van egy testvérre, hogy legyen, akire rajtunk kívül számíthat, aki szükség esetén gondoskodik róla, mert ki tudja, mi lesz vele majd felnőtt korában.
Azért szép nekem ez a kép, mert mindegy is, hogy mi lesz Zével, az már most látható, hogy S-nek is van valaki, akire számíthat.



- Posted using BlogPress from my iPhone

Családi napközi

Bár tudom, hogy nem igazán erre a hírre vágytatok a kommentekben...
Nézegetek Zének családi napközit, bölcsit, valamilyen alternatív megoldást, nem államit, szeptembertől heti 2-3 félnapra. (Azért nem államit, mert Zé után az állami normatívát a korai fejlesztő kapja, ha állami helyre vinnénk, akkor nem kaphatna korai fejlesztést ott, ahol eddig). Eddig három helyet hívtam fel. Lehet, hogy véletlen, vagy lehet, hogy mert jól választottam ki a helyeket, de mindhárom örömmel beszélgetett velem tovább azután is, miután elmondtam, hogy Zé speciális nevelésű igényű. Pedig egyik sem tízezrekbe kerülő magán, csodagyerek képző.
Az egyik ráadásul nagyon szimpatikus is volt.

Azért kezdtem el keresni, mert azt látjuk, hogy Zé a gyerekközegben egyszerűen felszabadul, és töltődik, és nagyon élvezi a társaságot. Nem utolsó sorban pedig én konkrétan estére lenullázodok a két örökmozgó mellett.

Kis színes

Azt hiszem a régi blog bezárása, és az új indítására rosszabb időpontot nem is választhattam volna. Egyrészt most tombol a vakáció, a koraiban szünet van, a gyógytornászok is eltűnnek néhány hétre. Másrészt pedig az elmúlt hetekben dolgoztam egy kicsit sokat, így a két kölyök melletti idő, mind munkával telt. Juj de jól esett.

Kis színesek:
A vakációban, amíg nincsen É.néninél újra egyéni óra, Z. szobájában a kisasztalánál van mini-foglalkozás. Minden alkalommal csak egy valamit csinálunk, látszik, hogy már tudja az asztalnál feladat van. Az évközben készített fotókból és korábbi bejegyzésekből veszem az ihletett. Néha magam is meglepem, hogy az É. nénivel eltöltött órák alatt mennyire rám ragadt, hogy egy-egy játékkal mit és hogyan lehet csinálni, valahogy mindenre fejlesztő-szemmel is bírok nézni. Majd fotózok ezt-azt, hogy miket csinálunk.

Az elindulás témában nincsen változás, most kevésbé izgalmas a kétlábon járkálás. Mintha Zé megmutatta volna nekem, hogy hello, nézd meg tudom csinálni, ne légy már türelmetlen, aztán visszaállt a saját ritmusába. Mindeközben S.-t hetek választják el a mászástól, így gondolom, amikor ő elindul akkor majd a közösen megyünk lesz az izgalmas. Szóval most már arra számítok, hogy ők majd együtt tanulnak meg járni, mármint úgy igazán, amikor már többet leszenk két lábon, mint négyen.

Munka + pihenés jelszóval eltűntem 3 napra (2 éjszakára) a múlt héten. Z. remekül érezte magát a ritkán látott nagymamájával, meg persze az apjával. Ennek ellenére, nagyjából 3 nap kellett neki, hogy újra visszaálljon közöttünk a normál üzemmód. Büntetett rendesen, amiért itthon hagytam. A büntetés szerinte az ha nem hallgat rám, nem fogad el tőlem kaját, nem akar az ölembe ülni, ha el szeretném altatni közli, hogy papa papa. És nagyjából egész nap kántálja, hogy papa, papa, papa. Nagyjából hasonló volt, amikor S. születésekor hazatértem 1 hét után a kórházból. S. most is velem volt, mivel ugye még én vagyok a mozgóbüféje.

Aztán van még duma, minden mennyiségben, már elkezdtem összeírni, hogy hol is tartunk, de ez egy következő bejegyzés.

Ezt most tényleg A. kedvéért : )

Prima Primissima: Panni néni

Panni néni, azoknak akik személyesen találkoznak vele. Másoknak Dévény Anna, vagy akár még annyi sem, csak maga a módszer. Ő az a zseniális nő, aki a nevével fémjelzett módszert kitalálta, és a mai napig ő maga is aktívan gyakorolja. Az évek alatt száznál több gyógytornászt képzett ki a módszer használatára, amellyel kiemelkedő eredménnyel gyógyítanak gyermekeket.

Panni nénit idén Prima Primissima díjra jelölték a magyar oktatás és köznevelés kategóriában (ha lenne gyógyító, varázsló kategória én inkább abba tenném).

Szavazzatok itt, hogy ő kapja a díjat.

Lomtalanítás: 70x140

-  Anyuka, a tornát például egy nagy asztalon (étkezőasztal) érdemes csinálni. - hangzott a mondat 2008. júniusában, a Fejlődésneurológiai osztály doktornőjétől.
Mi aztán a torna helyszínéül mégsem az étkezőasztalt választottuk, hanem vágattunk egy falapot a rácsoságy tetejére, ami reggel felkerült és ott tornáztattuk Zét.

A Katona-módszer féle torna, vagy hivatalos nevén neurohabilitációt előírás szerint naponta 5-6szor kell végezni.
A héten lomtalanítás volt, ahol többek között megváltunk a 2 éve még mindennapjaink meghatározó pontját képező torna"asztaltól". Hát valahogy így szeretném kikukázni a küzdés küzdés részét.

A Katona-módszerrről, a tornáról és az azt megelőző egy hetes kivizsgálási protokollról írok majd még, mert ez az egyik leggyakoribb kérdés a tapasztalataimból.

Beszéd és memória: Fiús dolgok

Az én lányom nagyon csaj. Pontosan tudja hogyan kell használni az arcpirosítót, laza mozdulattal túr bele a hajába, miközben a másikkal a hajszárítót fogja, úgy tartja körömvágáshoz a kezeit, mintha én lennék a város legmenőbb manikürőse.

És akkor egyik napról a másikra elkezdődött az autók iránti rajongás, amely különböző formát ölt. Egyrészt a saját autónkba akar napjában többször beülni, ahol képes 30-60 percig is eljátszani, vezet, indexel és vészvillog, bezárja magát. Játékai között nincsen sok autó (több azért, mint egy átlag 2 éves lánynak), így aztán például a hétvégén a kölcsön nyaralóban kizárólag az autókkal játszott. Ami pedig engem is meglepett, pontosan tudja, hogy kinek milyen autója van, a játékok között egyértelműen mondta és mutatta, hogy papa (ebben csupán annyi a meglepő, hogy a papa autója 3 hete szervízben van, azóta nem látta). A városban autózva is mindegyiket felismeri, mutatja. A(ny)u, kiii(é)k - mondja az enyémhez hasonló márkájúakra, megjelölve, hogy az enyém milyen színű. Ma felismerte a 6 hete eladott autómat is egy újságban, majd tovább lapozott és közölte, hogy A(ny)u, al(m)pa miközben a telefonom fényképére mutogatott. Hát ennyit beszéd és memória témában.

Élet: kiegyenlít

Az én anyukám gyerekkoromban mindig azt mondta, hogy nem szabad másokkal csúnyán viselkedni, mert sose lehet tudni, hogy hol, mikor és hogyan találkozunk újra. És az élet mindig kiegyenlít.
Bár ez itt most nem egy találkozás, de az én anyukámnak igaza volt (van).

A 25 hónapos Z. elindulásával egyidőben, a majdnem féléves S. (aki ugye Z. öccse) az egekbe tolta a popoját, majd négykézlábra állt. Másnap pedig bemutatta a szaknyelven kutyázásnak nevezett performanszt.

Hát így állunk kérem mozgásfejlődésileg. Én meg csak kapkodom a fejem, hogy jé én ezzel a gyerekkel nem csinálok semmit mozgásügyben, és mégis működik.