Mások és megasztár

Tegnap először kapcsoltam be a tévét a héten. A Megasztár elő-előválogatása ment éppen, ami elég szórakoztatónak bizonyult ahhoz, hogy ne kapcsoljak el.
A szórakoztatáson túl volt két olyan helyzet, amit én példaértékűnek gondolok a másság (gyk. sérült emberek) elfogadásában, a velük való együttműködésben. Gyanítom, ha ez a műsor első szériájában történik, akkor talán észre sem veszem (kár).

A jelentkezők között volt egy vak fiú, aki nem mellesleg zseniális két dalrészletet adott elő. Szóval bejött ez a fiú, és elmondta, hogy ő vak. Mire Eszenyi Enikő zsüritag, olyan kedvességgel, mint amilyen talán a hab a capuccinon tud lenni, festett szavakkal képet neki, hogy ki ül a zsüriben, hányan vannak, ki melyik oldalon, hol a közönség.

Aztán volt egy zenekar, ahol az énekes egy kerekesszékes fiú volt. Ők is továbbjutottak, így a performansz végén járt nekik a csillagospecsét. A stemplit minden zenekarnál az énekes kapta. Szintén Eszenyi, a  legtermészetesebb mozdulat volt, ahogy kisétált a zsüri pult mögül, hogy odavigye az énekes srácnak a továbbjutást igazoló cetlit.

Semmi feltűnösködés, tanítós példamutatás, csak természetesen.
 Big up for Eszenyi mindenesetre, aztán jöhetnek a friss tehetségek.