Testvérek

És hogy ne csak a napközis hír legyen ennyi kihagyás után.

Ez itt az aktuális kedvenc képem róluk. Amikor kiderült, hogy Zének testvére lesz, akkor a 9 hónapnyi aggódásban ugye vele minden rendben lesz majd, leggyakrabban az segített át, hogy Zének mindenképpen szüksége van egy testvérre, hogy legyen, akire rajtunk kívül számíthat, aki szükség esetén gondoskodik róla, mert ki tudja, mi lesz vele majd felnőtt korában.
Azért szép nekem ez a kép, mert mindegy is, hogy mi lesz Zével, az már most látható, hogy S-nek is van valaki, akire számíthat.



- Posted using BlogPress from my iPhone

Családi napközi

Bár tudom, hogy nem igazán erre a hírre vágytatok a kommentekben...
Nézegetek Zének családi napközit, bölcsit, valamilyen alternatív megoldást, nem államit, szeptembertől heti 2-3 félnapra. (Azért nem államit, mert Zé után az állami normatívát a korai fejlesztő kapja, ha állami helyre vinnénk, akkor nem kaphatna korai fejlesztést ott, ahol eddig). Eddig három helyet hívtam fel. Lehet, hogy véletlen, vagy lehet, hogy mert jól választottam ki a helyeket, de mindhárom örömmel beszélgetett velem tovább azután is, miután elmondtam, hogy Zé speciális nevelésű igényű. Pedig egyik sem tízezrekbe kerülő magán, csodagyerek képző.
Az egyik ráadásul nagyon szimpatikus is volt.

Azért kezdtem el keresni, mert azt látjuk, hogy Zé a gyerekközegben egyszerűen felszabadul, és töltődik, és nagyon élvezi a társaságot. Nem utolsó sorban pedig én konkrétan estére lenullázodok a két örökmozgó mellett.

Kis színes

Azt hiszem a régi blog bezárása, és az új indítására rosszabb időpontot nem is választhattam volna. Egyrészt most tombol a vakáció, a koraiban szünet van, a gyógytornászok is eltűnnek néhány hétre. Másrészt pedig az elmúlt hetekben dolgoztam egy kicsit sokat, így a két kölyök melletti idő, mind munkával telt. Juj de jól esett.

Kis színesek:
A vakációban, amíg nincsen É.néninél újra egyéni óra, Z. szobájában a kisasztalánál van mini-foglalkozás. Minden alkalommal csak egy valamit csinálunk, látszik, hogy már tudja az asztalnál feladat van. Az évközben készített fotókból és korábbi bejegyzésekből veszem az ihletett. Néha magam is meglepem, hogy az É. nénivel eltöltött órák alatt mennyire rám ragadt, hogy egy-egy játékkal mit és hogyan lehet csinálni, valahogy mindenre fejlesztő-szemmel is bírok nézni. Majd fotózok ezt-azt, hogy miket csinálunk.

Az elindulás témában nincsen változás, most kevésbé izgalmas a kétlábon járkálás. Mintha Zé megmutatta volna nekem, hogy hello, nézd meg tudom csinálni, ne légy már türelmetlen, aztán visszaállt a saját ritmusába. Mindeközben S.-t hetek választják el a mászástól, így gondolom, amikor ő elindul akkor majd a közösen megyünk lesz az izgalmas. Szóval most már arra számítok, hogy ők majd együtt tanulnak meg járni, mármint úgy igazán, amikor már többet leszenk két lábon, mint négyen.

Munka + pihenés jelszóval eltűntem 3 napra (2 éjszakára) a múlt héten. Z. remekül érezte magát a ritkán látott nagymamájával, meg persze az apjával. Ennek ellenére, nagyjából 3 nap kellett neki, hogy újra visszaálljon közöttünk a normál üzemmód. Büntetett rendesen, amiért itthon hagytam. A büntetés szerinte az ha nem hallgat rám, nem fogad el tőlem kaját, nem akar az ölembe ülni, ha el szeretném altatni közli, hogy papa papa. És nagyjából egész nap kántálja, hogy papa, papa, papa. Nagyjából hasonló volt, amikor S. születésekor hazatértem 1 hét után a kórházból. S. most is velem volt, mivel ugye még én vagyok a mozgóbüféje.

Aztán van még duma, minden mennyiségben, már elkezdtem összeírni, hogy hol is tartunk, de ez egy következő bejegyzés.

Ezt most tényleg A. kedvéért : )

Prima Primissima: Panni néni

Panni néni, azoknak akik személyesen találkoznak vele. Másoknak Dévény Anna, vagy akár még annyi sem, csak maga a módszer. Ő az a zseniális nő, aki a nevével fémjelzett módszert kitalálta, és a mai napig ő maga is aktívan gyakorolja. Az évek alatt száznál több gyógytornászt képzett ki a módszer használatára, amellyel kiemelkedő eredménnyel gyógyítanak gyermekeket.

Panni nénit idén Prima Primissima díjra jelölték a magyar oktatás és köznevelés kategóriában (ha lenne gyógyító, varázsló kategória én inkább abba tenném).

Szavazzatok itt, hogy ő kapja a díjat.

Lomtalanítás: 70x140

-  Anyuka, a tornát például egy nagy asztalon (étkezőasztal) érdemes csinálni. - hangzott a mondat 2008. júniusában, a Fejlődésneurológiai osztály doktornőjétől.
Mi aztán a torna helyszínéül mégsem az étkezőasztalt választottuk, hanem vágattunk egy falapot a rácsoságy tetejére, ami reggel felkerült és ott tornáztattuk Zét.

A Katona-módszer féle torna, vagy hivatalos nevén neurohabilitációt előírás szerint naponta 5-6szor kell végezni.
A héten lomtalanítás volt, ahol többek között megváltunk a 2 éve még mindennapjaink meghatározó pontját képező torna"asztaltól". Hát valahogy így szeretném kikukázni a küzdés küzdés részét.

A Katona-módszerrről, a tornáról és az azt megelőző egy hetes kivizsgálási protokollról írok majd még, mert ez az egyik leggyakoribb kérdés a tapasztalataimból.

Beszéd és memória: Fiús dolgok

Az én lányom nagyon csaj. Pontosan tudja hogyan kell használni az arcpirosítót, laza mozdulattal túr bele a hajába, miközben a másikkal a hajszárítót fogja, úgy tartja körömvágáshoz a kezeit, mintha én lennék a város legmenőbb manikürőse.

És akkor egyik napról a másikra elkezdődött az autók iránti rajongás, amely különböző formát ölt. Egyrészt a saját autónkba akar napjában többször beülni, ahol képes 30-60 percig is eljátszani, vezet, indexel és vészvillog, bezárja magát. Játékai között nincsen sok autó (több azért, mint egy átlag 2 éves lánynak), így aztán például a hétvégén a kölcsön nyaralóban kizárólag az autókkal játszott. Ami pedig engem is meglepett, pontosan tudja, hogy kinek milyen autója van, a játékok között egyértelműen mondta és mutatta, hogy papa (ebben csupán annyi a meglepő, hogy a papa autója 3 hete szervízben van, azóta nem látta). A városban autózva is mindegyiket felismeri, mutatja. A(ny)u, kiii(é)k - mondja az enyémhez hasonló márkájúakra, megjelölve, hogy az enyém milyen színű. Ma felismerte a 6 hete eladott autómat is egy újságban, majd tovább lapozott és közölte, hogy A(ny)u, al(m)pa miközben a telefonom fényképére mutogatott. Hát ennyit beszéd és memória témában.

Élet: kiegyenlít

Az én anyukám gyerekkoromban mindig azt mondta, hogy nem szabad másokkal csúnyán viselkedni, mert sose lehet tudni, hogy hol, mikor és hogyan találkozunk újra. És az élet mindig kiegyenlít.
Bár ez itt most nem egy találkozás, de az én anyukámnak igaza volt (van).

A 25 hónapos Z. elindulásával egyidőben, a majdnem féléves S. (aki ugye Z. öccse) az egekbe tolta a popoját, majd négykézlábra állt. Másnap pedig bemutatta a szaknyelven kutyázásnak nevezett performanszt.

Hát így állunk kérem mozgásfejlődésileg. Én meg csak kapkodom a fejem, hogy jé én ezzel a gyerekkel nem csinálok semmit mozgásügyben, és mégis működik.

Járás 7.0: Elindul

Úgy képzeltem, hogy majd lesz az az egy konkrét nap, óra, perc, amikor elkezd járni. Nem jár még, de elindult. Ez itt az elindulás naplója:

május 14. elkezd kapaszkodás nélkül, támaszkodva megállni, próbálgatja, hogy milyen, amikor nem támaszkodik
május 16. hívás, és bátorítás nélkül elindul, 6-8 lépést tesz meg, szüksége van a támaszkodásra induláskor, és egy biztos érkezi pontra (leginkább valakinek a karjaira : )
Innentől kezdve napról napra nő a megtett lépések száma
május 27. először sikerül neki támaszkodás nélkül felállni
május 28. A és B közötti távolság már akár 2-3 méter, az érkezési biztos pontra továbbra is szükség van, de már lehet az bármi

Szóval nem mondom még, hogy jár, mert még sokat mászik, de egyértelűen az elmúlt hetek legkedvencebb játéka az elindulás, lépegetés. Hangos nevetéssel kísérve, látszik, hogy ő élvezi a legjobban. Mintha pontosan tudná ő is, hogy felülírja az orvostudományt.

Úgy is képzeltem, hogy ezt a fenti naplót hatalmas krokodil könnyek között fogom megírni. És nem. A végtelenségig vártam ezt a pillanatot. Persze örülök nagyon, olyan megnyugtató öröm ez. Gyakran erőn felüli energia, dupla figyelem, tőlem szinte hihetetlen kitartás, azért muszáj megjegyeznem, hogy ezért nagyon nagy árat fizettem (de ez a gyerek blogja nem az enyém, szóval legyen elég ennyi).

Zé ma 25 hónapos.

Korai: ráadás

A témazáró után ez már csak amolyan ráadás a tanév végéig. Z. pedig ha lehet mondani, szárnyal.

Itt két színben ugyanaz a tábla, rajta 9 tárgy.
Ezzel gyakorolta a színeket, mindkét színhez volt a tárgyak körvonalát ábrázoló szivacs, ezeket rakta a megfelelő helyre (a gitár, óra, kulcs még nehezen ment), majd miután felpakolta a szivacsokat kérésre megmondta, mi hol van (a fentiek megint nehezebben mentek), végül pedig a szivacsokat visszahelyezte a tárolójukba (ezen még van mit gyakorolni.) A lényeg azonban, hogy élvezte nagyon.




Itt két 'történet' volt a maci eszik, és a maci öltözik. A kártyákat a megfelelő téma alá kellett elhelyezni. Azt hiszem tudta, de csak akkor ha tényleg odafigyelt.


- Posted using BlogPress from my iPhone

Korai: témazáró

Biztosan így fogok drukkolni Z-nek akkor is, amikor majd matek témazárót ír. Csupán annyi különbséggel, hogy akkor már nem fogok mellette ülni. Bár tudtam, hogy É. hamarosan megcsinálja a felmérést, hiszen közeleg a tanév vége.
A felmérés ténye kettős érzést vált ki belőlem. Egyrészt normál esetben azt gondolom, hogy egy ilyen korú gyereknek még évek vannak hátra egy-egy ilyen verseny helyzetig, és addig alapvetően csak játszania kellene. Másrészt viszont, jó, hogy ebben a koraiban ilyen alaposan és komolyan veszik a tanév lezárását. Nekem két másik intézményben van még tapasztalatom, az egyikben nem volt semmilyen évvégi összegzés, a másikban pedig amolyan kötelező adminisztrációnak tekintették a szakértői bizottság felé.
Z.-nek kötelezően kell majd ilyen felmérésen résztvennie például jövőre, mielőtt majd óvodába megy. A különbség annyi, hogy ez most számára egy biztonságos közeg, hiszen szeptember óta jár É.-hez hetente (és csak egyszer hiányzott), míg az óvoda és később az iskola előtt majd egy központi szakértői bizottságnál kell megjelennünk. A jó persze az, hogy ő semmit nem észlelt abból, hogy ez most egy másmilyen szerda reggel volt.

Kapunk majd részletes, írásos értékelést is, de mivel az eredménye alapján óriási vastapsot érdemel, nem tudtam kivárni. Még É. nénit is meglepte az eredmény, még inkább az, hogy mennyit fejlődött szeptember óta (a tanév elején is volt ilyen részletes felmérés).

Az 5 felmért terület (a már korábban említett Strassmeier skála) közül egyedül a nagymozgásban van jelentős elmaradása, kb. 1 év. A beszéd/nyelv területén kicsit a kora alatt van, mivel a kifejező beszéde elmarad, ugyanakkor a beszédértése jobb a koránál elvártnál. A finommozgásokhoz és az önellátáshoz kapcsolódó gyakorlatokban alig a 2 éves szint alatt van, és ennyi különbség normál esetben is lehetne. Az egyértelmű meglepetés pedig a gondolkodást/érzékelést felmérő játékoknál volt, ott ugyanis mindenben a 2 éves szint felett teljesített. Hab a tortán a kiemelkedő fejlődés, van olyan terület, ahol az eredményt ábrázoló grafikon meredeken ível felfelé.
Persze tudom, hogy a grafikon és számok nem minden, a számok mögé kell majd nézni, és pont a szöveges értékelés fog ezen finomítani, az fogja megmutatni, hogy van még mit tenni.

Aztán jöttünk hazafelé, és a reggeli csúcsforgalomban épp az a szám szólalt meg az autó random playlistjén, ami akkor is szólt, amikor a kórházba tartottunk 2 éve a születésekor. Ő persze mit sem érzékelt az egészből, csak nekem potyogtak a könnyeim, megint emlékezve arra, hogy mennyire messze vagyunk már most attól, amit anno az orvosok prognosztizáltak.

Egyedül nem megy

Zének a heti órarendjében a hétfő a Dévény kezelésé. Amióta testvére van, a gyógytorna kezelésre a papájával megy. Bár a felszínen ez szimpla logisztikai megoldás, nem tudom igazán hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy a (korai) fejlesztésben mindketten résztveszünk. Nem azért, mert így a tennivaló megoszlik, hanem, mert hiszem, hogy ő érzi,  hogy a küzdelem közös.

Mások és megasztár

Tegnap először kapcsoltam be a tévét a héten. A Megasztár elő-előválogatása ment éppen, ami elég szórakoztatónak bizonyult ahhoz, hogy ne kapcsoljak el.
A szórakoztatáson túl volt két olyan helyzet, amit én példaértékűnek gondolok a másság (gyk. sérült emberek) elfogadásában, a velük való együttműködésben. Gyanítom, ha ez a műsor első szériájában történik, akkor talán észre sem veszem (kár).

A jelentkezők között volt egy vak fiú, aki nem mellesleg zseniális két dalrészletet adott elő. Szóval bejött ez a fiú, és elmondta, hogy ő vak. Mire Eszenyi Enikő zsüritag, olyan kedvességgel, mint amilyen talán a hab a capuccinon tud lenni, festett szavakkal képet neki, hogy ki ül a zsüriben, hányan vannak, ki melyik oldalon, hol a közönség.

Aztán volt egy zenekar, ahol az énekes egy kerekesszékes fiú volt. Ők is továbbjutottak, így a performansz végén járt nekik a csillagospecsét. A stemplit minden zenekarnál az énekes kapta. Szintén Eszenyi, a  legtermészetesebb mozdulat volt, ahogy kisétált a zsüri pult mögül, hogy odavigye az énekes srácnak a továbbjutást igazoló cetlit.

Semmi feltűnösködés, tanítós példamutatás, csak természetesen.
 Big up for Eszenyi mindenesetre, aztán jöhetnek a friss tehetségek.

Korai: viccelődik

Ma jókedvű korai volt ismét. A gyakorlatok a korábbi témakörök mentén voltak.

Mai újdonság volt ez a szuper játék, a hengereket kellett a megfelelő méretű lyukba illeszteni, illetve egymásba is őket, színek és méret alapján.


Zé azért mókázott is egyet velük, és pontosan látszott, hogy ezt viccnek szánja.



Ez a típusú gyakorlat része lesz az évvégi értékelésnek, amit egy un. Strassmeier skála alapján készítenek. A tanév elején ugyanezen skála mentén volt a felmérés, és az egyéni fejlesztési terv kialakítása. Igazából most olvastam utána ennek a skálának, öt területet vizsgál: önellátás, finommotorika, nagymozgás, nyelv/beszéd, és a gondolkodás/érzékelés. Zé riportjáról majd a tanév végén.

Ábra nélkül, még egy mai újdonság, az eddigi csoportosítástól továbbléptünk, ma laikusan szólva sormintát kellett kirania: autó-baba-autó-baba.
No és a bónusz gyakorlatot ő találta magának, ugyanis a szemfüles azonnal észrevette a tőle szinte látótávolságon kívüli hellokittys kirakót, ami egyáltalán nem az ő életkorának való játék (valami számolós), de csak kikönyörögte kitartó nyávogással. Persze azonnal kapott hozzá egy korának megfelelő, rögtönzött gyakorlatot.

- Posted using BlogPress from my iPhone

Úton: babakocsi

Zé a játékbabakocsikat igazán kedveli. 2 hónapja kapta a motorját, aznap M.-val a játékboltban igen hosszasan sétáltak egy ilyen babakocsival. Egyedül felborult vele, mert ő járni nem tud, a kocsi meg túl könnyű, M. segített neki.
Aztán egy másik alkalommal, egy hónappal később, Lea kocsiját próbálgatta egy vendégség alkalmával.
Ma ismét Leánál voltunk, lent a kertben, a játszótéren, ahol rögtön lecsapott a babakocsira. Kérte, hogy segítsek felállni, odaállt mögé, és tolta, és nem borult fel, hosszasan sétáltatta a babát.
Megerősítenek ezek a pillanatok, mert így nekem is könnyebb meglátnom, hogy ha lassan is, de igenis úton van a járás felé.

A tilitoli fénykora

Zé a zsiráfos tilitoli határait feszegeti. Most már rendeltetésszerűen használja ezt a járássegítőt. Kint az utcán. Egész háztömbnyi utakat megtesz vele, ha elfárad beszáll, vagy megáll.
Ábra:

Zé koncentrál, és tolja

elhalad (ezen a képen egyébként látszik, hogy egyenesen áll, és a feje is a helyén van, vagyis nem lógatja hátra)

Az előző járásos bejegyzésben talán kissé félreérthető voltam, Zé nem jár még, de most már laikus szemmel is nagyon közel van. No persze köszönjük a drukkolást, kell még bőven!

- Posted using BlogPress from my iPhone

Járás 6.0

Ma 6 hét után újra kezelte Micit J. a gyógytornász. (Hurrá, hurrá!) A kezelés végén, mi még beszélgettünk az étkezőben. Mici az ölemben ült, J. velem szemben, amikor Mici jelezte, hogy akkor ő átmegy J-hez. Ezt szoktuk játszani, de általában mi (én meg az apja) kezdeményezzük, közel ülünk 2-3 lépésnyi távolságra. Most is így volt, de most ő akarta. Olyan bátran tette meg azt a két lépést, mint még korábban soha. Nem ölbe dőlt, hanem lépett. Megismételte néhányszor.

Ott és akkor történt valami Micivel. Látszott rajta, hogy most valami beérett, sikerült, valamit meglépett (szó szerint), felszabadult volt, ujjongott és hangosan kacagott boldogságában. Én is.

Járás 5.0

Zé a napokban elkezdett térden járni. Emlékszem tavaly nyáron egy beszélgetésre J-vel, a gyógytornásszal a térdenjárásról (valahogy szóba került nem tudom miért). A járást megelőző lépés ez is. Megy előre, egyedül és ez ugye egy másik egyensúlyi helyzet, hiszen felváltva "lépeget".
Ha sikerül elkapnom, lesz majd ábra is.
Örülünk.

Járás x.0

X nem tudom mennyivel egyenlő, a járás felé vezető utat ugyanis nem olyan egyértelmű felosztani, mint anno a mászásét (ha valakit érdekelnek a stációk a nagymozgás címke alatt megtalálja). Tehát legyen mondjuk x=4.

A nem egyértelmű felosztásból következik az is, hogy nehéz észrevenni a fejlődést, a feláll és az elindul között ugyanis számos állomás van. Volt a kapaszkodva állás, már csak hasra támaszkodás, átlépés egy másik fix ponthoz. Volt a lépegetés a kanapé mellett, aztán a tolja a tolnivaló (vagy egyáltalán nem tolnivaló, de mozdítható tárgyakat).

Régóta lehet már két kézzel kézenfogva vezetni, gyógytornászi tanácsra, csak akkor vezetjük, ha azt ő kéri. 1 hónapja sikerül már egy kézzel is vezetni, illetve egy-egy ujjal a hónaalá benyúlva.

Egyre kevésbé az izmok és a testséma központ (tudtátok, hogy ilyenünk is van?) rossz üzenetei a problémák, hanem a bátorsága.

Mostanában erősítendő a bátorságát, Zé odaáll a falhoz, mi pedig elé ülünk, és hívjuk, hogy lépjen. Ő nagy levegőt vesz és néha lép egyet-kettőt, de többnyire még inkább beveti magát a biztonságos kezek közé.

Mozgásfejlesztés ügyileg kényszerpihenőn vagyunk E. a dévényes gyógytornász szabadságon lesz, így kimarad 2 hét, J. a másik gyógytornász pedig megsérült síelés közben, nála 6 hét marad ki.
Tegnap ezért felhívtam L.K.-t a BHRG-nél, hogy esetleg folytatnánk. Eredetileg későbbre terveztem (amikor már nem lesz szükség a dévényes kezelésre). A torna csoportot javasolta, de mivel Zé nem jár, ezért oda még nem mehet. Így maradt a vizes opció (HRG), oda viszont télidőben én nem szeretném még vinni, így is többször folyik az orra, mint kellene.
É, Gy, meg bárki aki HRG fejlesztésre járt mi a tapasztalatotok?

Így aztán pihenés van. Talán pont ezért most fog elindulni?
Igen, türelmetlen vagyok már. 1 hetes korában azt mondták, hogy nem fog tudni önállóan járni, és bár most már minden jel arra mutat, hogy ez nem így lesz, meg már közel is vagyunk hozzá, azért nagy mérföldkő lesz. Persze én is tudom, hogy évek múlva visszanézve egy hónap ide vagy oda nem fog számítani. Csak szeretném már látni, nemcsak hinni.